Kezdőlap | Kukucska színház |
|
| 2008. október 30. | |
|
Az az igazság, hogy amikor először hallottam Csortán Zsóka és Berta Jani ötletét nem is gondoltam, hogy ekkora sikere lesz. Nagy szerencse, hogy egy kicsit én magam is részese lehetek ennek a sikernek, és azt gondolom, hogy ez nem csak az Ő saját sikerük, hanem a bábszínházé is. A bábszínházé, mert abban a szerencsében van részünk, hogy két olyan elhivatott ember, mint Zsóka és Jani nálunk dolgoznak, és nem máshol emelik a színvonalat, hanem itt! A nyár elején kerestek meg azzal, hogy mi lenne ha a nyári szünetben egy Kukucska színházat csinálnánk? Természetesen erre igent kellett mondanom, hiszen egy ilyen kis mozgó előadás mindig érdekes játék a készítőknek és a leendő nézőknek egyaránt. A tervezéstől az első előadásig követhettem a munkájukat, és a festések erejéig magam is dolgoztam velük, mondhatom nagyszerű élmény volt. Berta Jani a szerkezetekért volt felelős, Zsóka pedig rendezte a szükséges ötleteket, és magát a doboz közepén látható árnyjáték etűdöket. Egyszerre 15 kicsi és nagy nézheti meg a 2-3 perces előadásokat, majd cserélődik a nézősereg, és kezdődik elölről. De nem lehet csak úgy bekukucskálni, a belépő ára egy furfangos feladat megoldása, amelyet anyukák, apukák gyermekeikkel együtt fejthetnek meg, és jutalomképpen megnézhetik a kis előadást a dobozkába kukucskálva. A képgalériánkban található képek azt hiszem magukért beszélnek! Lenkefi Zoltán |