Kezdőlap arrow Napsugaras napló arrow Bohóc-nap a bábszínházban
Bohóc-nap a bábszínházban Nyomtatás
2008. június 7.
 
2008.05.31. - Bohóc-nap a bábszínházban
 
Délelőtt 10 óra
 
Igazgatónk, Lenkefi Zoltán óriásbábura rejtőzve, Berta János és Törőcsik Eszter a bábu két kezét mozgatva, szórólapot osztogat a szombat délelőtt utcán lévő – jó esetben leendő – közönségnek. „Figyelem, figyelem, bohóc-nap a bábszínházban…” Fel-felhangzó kikiáltásokkal délre elfogy a 200 darab szórólap, mindent a bábszínházért!

Ezalatt a Vigadó nagytermében a műszaki kollégák építik a Sosevolt díszletét. A kisteremben berendezik a játszóházat. Minden az előre gondosan kitervel koreográfia szerint halad.
 

Délután 3 óra

„Mélyen tisztelt nagyérdemű publikum…” Elkezdődik az előadás, utána a játszóház. Bohóc bábuk, orrok készítése, utána fényképezkedés a kivágott fejű bohóc tablóknál. Jól szórakoznak.

Délután 6 óra

Bohóc-nap vége. Hazafelé menet azon gondolkodom, hogyan háláljam meg a mai napot azoknak, akik részt vettek rendezvényünkön, mert jól éreztem magam velük-értük. Úgy döntöttem, mesét írok. Egyet a gyerekeknek, egyet a felnőtteknek.

Íme: A bohóc, ha vidám – mese gyerekeknek

Volt egyszer egy ember, aki bohóc akart lenni. Elment a boltba, vett magának pepita nadrágot, cipőt, csíkos inget, zoknit, bohócorrot és festéket. Hazament és felöltötte a nadrágot, a csíkos inget és a zoknit, kifestette az arcát és felrakta a bohócorrot. Belenézett a tükörbe: tetszett magának.

Az emberek elé állt, komédiázott, mókázott, nevettetett. Boldog volt. Telt-múlt az idő. A bohóc minden nap nevettetett, aztán egyre szomorúbb lett, és már kevesebbet mókázott, komédiázott. Egyre többet sírt, csak úgy potyogtak a könnyei a fűrészporos porondra. Az embereknek annál jobban tetszett, fölálltak és úgy tapsoltak.

Egyszer előadás után a bohóc hazament, levetette a pepita nadrágot, a cipőt, a csíkos inget és a bohócorrot. Összecsomagolta és bezárta a szekrénybe, a kulcsot kidobta az ablakon. Lefeküdt aludni. Reggel kopogásra ébredt, belenézett a kukucskálóba, és mit láttak szemei? Egy vidám bohóc állt az ajtóban. Egy másik bohóc! Kezében egy kulccsal. Az ő szekrényének a kulcsával. Kinyitotta az ajtót, átvette a kulcsot. A szekrényből felvette a ruháját-cipőjét-nadrágját-orrát, és most már ketten mentek komédiázni, ketten sírtak-nevettek és nevettettek a színpadon. A közönség nagyon örült, és ő sem volt már szomorú, mert ketten voltak, és mindig egymás kezét hagyták el a porondot.

A bohóc, ha öregszik – mese felnőtteknek

„Öregebbnek nézel ki, mint színpadon!” – mondta őszinte tekintettel, amikor a már lemosott, fehér festéktől kiragyásodott arcomat nézte. Szemem körül karikák-ráncok. Ötven perc színpadi jelenlét után jóleső fáradtság. Hazafelé menet elgondolkodtam…

Bohóc-sors. Színész-sors. Ember-sors…

Készülsz, állsz a reflektorfényben, meztelenre vetkőztetve lelked, feltárod titkaid, magadba hordozva az összes megjelenített figura búját-baját-örömét.

Ötven perc alatt szétmállik a festék az arcodon, lecsorog a szemceruza nyoma, szivacsorrod beszívja az izzadtságot. Öregszel. Életeket élsz, sorsokat, sorsodat. Mert a bohóc magából merít. Mozdulatában ott az ember mozdulata, örömében az ember öröme, könnyeiben az ember könnyei.

„Öregebbnek nézel ki, mint színpadon!” – és ha ezt nem mondta volna, akkor én sem árultam volna el soha nektek, kedves felnőttek (ha megengeditek, hogy tegezzelek), hogy egy kicsit mindannyian bohócok vagytok. Vagyunk.

Szeressétek a bohócokat!