Kezdőlap arrow Kezdőlap
Télűző tavaszvárás Csikorgóval, fagy-királyfiakkal és tavasztündérekkel Nyomtatás
2010. február 16.

Ismerős és kellemes hangulatban telt el február 13-a a Békés Megyei Napsugár Bábszínházban. A gyerekek és szüleik most Csikorgóval, a fagykirállyal ismerkedhettek meg.

A teremben már javában szaladgáltak a gyerekek,mikor megérkeztem. A bábszínészek kis csomagocskákat, úgy mond „zsákbamacskákat” osztogattak a megérkezőknek, és lelkükre kötötték, hogy ki ne bontsák,amíg nem lesz vége a mesének. Persze ahogy elhaladtak a helyük felé a szülőkkel az apróságok, rögtön feltették a kérdést „Anyu, mi van benne?”

Nem sokkal három óra után csendet intettek a teremben, és megkértek mindenkit, hogy üljenek le. A gyerekek kíváncsian, halk sutyorgás mellett várták, hogy végre kezdődjön a játék. Ekkor színre lépett Balázs Csongor bábszínész, aki elmesélte a fagykirály történetét. Ezután kezdődhetett a kreatív része a játszóháznak. Ki önállóan, ki szülők segítségével hamarosan számos kis fagykirállyá, és csodaszép tavasz tündérekké alakultak át. Ezután kezdődhetett a közös mesejátszás. A gyerekek lelkesen és lendületesen játszották szerepük, volt, hogy a csintalan kis fagykirályokkal nem értett szót Csikorgó, a fagykirály, de a tavasz tündérek segítségével hamar helyre állt a rend. A zúzmarás, hópelyhes fa hamarosan virágokkal lett tele, és bár mindent megtettek a résztvevők, hogy elkergessék a hideget, sajnos hazafelé még hóhullás kísérte a vendégeket.

Legyen szó hógolyó csatáról, hóemberépítésről, vagy korcsolyázásról, a Napsugár Bábszínház mindent megtesz a vendégekért.

Murzsicz Tímea