|
Újraindítjuk játszóház sorozatunkat |
|
|
2010. január 27. |
Január utolsó szombat délutánján egy svéd népmese feldolgozásában kérjük a gyerekek aktív jelenlétét, szakértelmét!
A játszóházban a gyerekek fogják elkészíteni a mese bizonyos szereplőit, a mellékelt képeken a prototípusok láthatóak, amelyeket mintaként készítettünk. Ez alkalomból nemcsak bábokat varázsolnak az ügyes kezek, hanem a helyszíneket is a gyerekek segítségével készítjük el. És ha már minden együtt van: kezdődhet az előadás! Közösen játsszuk el a „Jó mostoha” történetét, amelyben lovat, kutyát, madarat kell majd életre kelteni a hozzánk érkező gyerekeknek. |
|
Tovább...
|
|
|
Egy hóbortos macska, és melegszívű gazdája |
|
|
2010. január 19. |
|
Január 16.-án fantasztikus sikerű mesedarabbal, a Pettson és Findusz-szal kezdte el az idei évet a Békés Megyei Napsugár Bábszínház.
Akik ott voltak az előadáson tapasztalhatták, hogy milyen sokan jöttek el megnézni a tévéből már ismert mesét, amit most bábokkal előadva is megnézhettek. Akik nem tudtak eljönni, azoknak a gyerekeknek és szülőknek csak ajánlani tudom, hogy tekintsék meg, mert a nézőtér, vagyis a Vigadó csordultig tele volt, már állóhelyet sem lehetett találni 3 óra után pár perccel, az előadás kezdetekor.
|
|
Tovább...
|
|
|
Januári program |
|
|
2010. január 6. |
|
|
Nap |
Idő |
Előadás |
Bérlet / helyszín |
|
15. |
péntek |
10.00 |
Pettson és Findus |
nyilvános főpróba - Vigadó |
|
16. |
szombat |
15.00 |
Pettson és Findus |
Bemutató - Vigadó |
|
18. |
hétfő |
10.00
14.00 |
Pettson és Findus
Pettson és Findus |
Mikkamakka bérlet – Vigadó
Szirénfalvi Szeréna bérlet - Vigadó |
|
19. |
kedd |
10.00 |
Pettson és Findus |
Vacskamati bérlet- Vigadó |
|
20. |
szerda |
10.00 |
Pettson és Findus |
Bab Berci bérlet - Vigadó |
|
21. |
csütörtök |
10.00
14.00 |
Pettson és Findus
Pettson és Findus |
Bruckner Szigfrid bérlet – Vigadó
Hapci Király bérlet - Vigadó |
|
22. |
péntek |
10.00 |
Pettson és Findus |
Dömdödöm bérlet - Vigadó |
|
23. |
szombat |
15.00 |
Világszép Nádszálkisasszony |
Napsugár Bábszínház – Árpád sor 2/6. |
|
26. |
kedd |
10.00 |
Pettson és Findus |
Maminti bérlet - Vigadó |
|
27. |
szerda |
10.00 |
Pettson és Findus |
Medve Medárd bérlet - Vigadó |
|
28. |
csütörtök |
14.00 |
Pettson és Findus |
Aromó bérlet - Vigadó |
|
30. |
szombat |
15.00 |
Játszóház - felolvasószínház |
Napsugár Bábszínház – Árpád sor 2/6. |
Pettson és Findus rádió reklám
|
|
|
Mátravölgyi Ákos, a Pettson és Findus tervezője |
|
|
2009. december 16. |
Nemrégiben
kezdődtek el a Napsugár Bábszínház próbatermében a 2010. január 16-án
bemutatásra kerülő új darab, a Pettson és Findus próbái. Olyan neves
magyarországi tervezővel dolgozik a bábszínház, aki nem csak itthon, de
külföldön is elismert szakember. Mátravölgyi Ákos egy különleges világot
képvisel, az univerzális bábtervezők közé tartozik, mindenre van jó ötlete, és
rendkívül kreatívan, hatalmas lendülettel, -de a bábszínházban elengedhetetlen játékossággal-
teszi a dolgát. Mindeközben nem csak tervezi, de kivitelezi is ezt a speciális
teret és a bábokat. Kevés olyan elhivatott ember van, mint ő, nagy összhangban,
és harmóniában dolgozik a társulattal, és nemcsak a tervelfogadáskor látja őt a
csapat, hanem a próbák alatt, az előkészületek minden fontosabb részénél is.
Szinte együtt él a darabbal.
|
|
|
Foky Ottó kiállítása Budapesten |
|
|
2009. december 7. |
|
Szombaton este nyílt meg Foky Ottó kiállítása Budapesten az Aranytíz Művelődési Házban. A kiállítást azért tartom nagyon fontosnak, mert úgy gondolom, hogy
mindannyiunk számára sokat jelent Mirr-Murr Kandúr, vagy a Legkisebb
Ugrifüles. Gyerekkorunk nagy meséinek alkotója, tervezője és rendezője
egy összefoglaló kiállításon mutatta be bábjait, látványterveit, amit
mindannyian nagy szeretettel fogadtunk. Fontos még a Napsugár
Bábszínháznak azért is, mert jövőre 2010 decemberében vendégül
szeretnénk látni a kiállítást a most készülő Ibsen palotában. A
szervezők biztosítottak bennünket arról, hogy Békés megyébe is eljut
majd a kiállítás, lehetővé teszik számunkra a nagyszerű bábok és
alkotójuk bemutatását. |
|
Tovább...
|
|
|
December havi programunk |
|
|
2009. december 1. |
|
1. |
kedd |
10.00
11.30 |
Világszép Nádszálkisasszony
Világszép Nádszálkisasszony |
Békéscsaba
Békéscsaba |
|
2. |
szerda |
10.00
11.30 |
Világszép Nádszálkisasszony
Világszép Nádszálkisasszony |
Békéscsaba
Békéscsaba |
|
3. |
csütörtök |
10.00
11.30 |
Világszép Nádszálkisasszony
Világszép Nádszálkisasszony |
Békéscsaba
Békéscsaba |
|
4. |
péntek |
10.00
11.30 |
Világszép Nádszálkisasszony
Világszép Nádszálkisasszony |
Békéscsaba
Békéscsaba |
|
|
Tovább...
|
|
|
Pettson és Findus a Bábszínházban |
|
|
2009. november 24. |
Megkezdtük
a Pettson és Findus című új előadásunk próbáit. Megérkezett
Veres András rendező is, akivel már dolgozott
együtt társulatunk "A haza, avagy a madárnak két
szárnya van" című előadásban, két évvel ezelőtt.
A
próbafolyamat kezdetén jelzés-díszletben próbálnak a színészek,
a napokban ezt készítettük el, hiszen amíg a végleges tér el
nem készül, addig is jeleznünk kell, hogy a szereplők
érezzék a körülöttük lévő teret.
|
|
Tovább...
|
|
|
Felső-tagozatos diákok a Békés Megyei Napsugár Bábszínház stúdiótermében |
|
|
2009. november 23. |
Különleges
napra ébredtünk november 19-én. Különleges, mert olyan előadás
bemutatójára készültünk, amit kifejezetten 13-14 éves
gyerekeknek állítottunk színpadra - Babits Mihály: Mozgófénykép
című versét. Célunk, hogy az irodalomórán tanult vers
megértését segítsük, képekben láttassuk és egy maradandó
élménnyel felejthetetlenné tegyük azt.
|
|
Tovább...
|
|
|
Babits Mihály: Mozgófénykép |
|
|
2009. november 17. |
|
Bábszínházunk társulata gondolt egy merészet, és ha már úgyis adott a múlt héten elkészült stúdiótermünk, akkor miért ne fogadhatnánk benne hetedikes, nyolcadikos gyerekeket.
Babits Mihály fent említett versét 1909-ben jelentette meg "A Nyugat" első számában, amelynek maga a költő volt a főszerkesztője. Érdekes véletlen egybeesés, hogy most jutott eszünkbe, 2009-ben, ezt a verset színpadra állítani… Úgy gondoljuk, hogy egy vers, vagy irodalmi mű talán jobban érthetővé válik majd a 13-14 éves korosztálynak, ha egy színházi élmény kötődik hozzá.
|
|
Tovább...
|
|
|
Vésztői gyerekek a Békés Megyei Napsugár Bábszínház stúdiótermében |
|
|
2009. november 16. |
|
Az elmúlt pár nap egy stúdióterem kialakításával telt a Napsugár próbatermében. Természetesen nem ok nélkül, hiszen Vésztőről vártunk egy kisebb óvodás csoportot. Mivel a Jókai Színház Vigadó termébe már nem fértünk be a sok program miatt, úgy gondoltuk, hogy a jelenlegi próbatermünket kicsit átalakítjuk, kitakarítjuk és feldíszítjük, hogy itt, az Árpád sor 2/6-os szám alatt tudjuk fogadni őket. A Világszép nádszálkisasszony című darabunkat építettük be a terembe, és nagy izgalommal vártuk a kicsiket, hiszen első előadásunkat tartottuk ezen a helyen. Az előadás után megkönnyebbülve nyugtáztuk, hogy minden rendben van, és máskor is megoldást jelenthet ez a terem - ha helyhiánnyal küszködünk.
|
|
|