Hétvégén rendezték meg a családok nemzetközi napját, amire heteken keresztül készülődtek a szervezők: a Békés Megyei Napsugár Bábszínház és a Békés Megyei Jókai Színház.
A programok délelőtt 11 órakor kezdődtek, és a borús idő ellenére szép számban érkeztek gyerekek és szülők egyaránt. A porondszínházban Sárkányföld, családi vetélkedő, karaoke, kvízműsor, szellemi és ügyességi játékok, arcfestés, tetoválás, mesemondás, tánc várta az érdeklődőket. Bár a programok alatt végig az esőcseppek kopogása adta a zenei aláfestést, a családok – és persze a szervezők is – kitartottak, és remekül szórakozhattak. Az értékes nyeremények mellett a tornatanároknak is jutott feladat az elfogyasztott csokoládémennyiség miatt.
Fantasztikus siker a X. Bábszínházak országos találkozóján, Kecskeméten
2010. május 17.
Nagy várakozással indult el Kecskemétre a Napsugár, hiszen olyan megmérettetés előtt álltunk, amely nem mindennapi. Kétévente rendezik meg Kecskeméten a Magyarországi Bábszínházak találkozóját, amelyen minden magyarországi bábszínház részt vesz. Itt nem csak szerepelünk, és megmutatjuk, mit tudunk, de sokat beszélgetünk, és rengeteg tapasztalatot, ihletet gyűjtünk a látottakból, hallottakból.
Izgultunk! Május 14-én reggel hat órakor kezdtük az építést, hogy tizenegy órára minden kész legyen, és hogy a lehető legjobbat nyújthassuk a szakmai közönségnek. Nagy a tét, hiszen ezen előadás alapján ítéli majd meg társulatunkat a bábos szakma.
A
Békés Megyei Napsugár Bábszínház
a Jókai Színházzal közösen 2010. május 15-én rendkívüli családi
nappal és izgalmas, érdekes programokkal kedveskedik gyermekeknek
és felnőtteknek egyaránt.
Május
15-e 1994 óta az ENSZ kezdeményezésére a családok nemzetközi napja.
Ezt a napot szeretné még emlékezetesebbé tenni az Porond színházba
ellátogatók számára érdekes, izgalmas családi programmal. A Családi
nap délelőtt 11 órától kezdődik, ahol szellemi és ügyességi
vetélkedők, kvíz kérdések, gyermekeknek szóló karaoke, arcfestés,
mesesarok, valamint „Kalandozások Sárkány-országban” címmel
játék várja az érdeklődőket.
Napjaink
technokrata világában nagyon fontos a családok egybetartása, ezt
szeretné a Napsugár Bábszínház és a Jókai Színház saját eszközeivel
megerősíteni.
A
Napsugár Bábszínház reméli, hogy ezen a napon sokan látogatnak
majd el a Porond színházba, hogy egy kellemes nap után élményekben
gazdagon térjenek haza.
Rádió reklám
Napsugaras Béci manó, Halló...?
2010. május 6.
A Békés Megyei Napsugár Bábszínház reklámfilmet forgatott a Békés Megyei
Önkormányzat, és a Gyula Tv segítségével, amely több
országos tévécsatornán is megjelenik majd. Természetesen honlapunkon
is megtalálható, tovább olvasva megtekinthető!
Családi nap – a Békés Megyei Napsugár Bábszínház és a Békés Megyei Jókai Színház közös rendezvénye
Békéscsaba, Porondszínház – Evangélikus udvar
20.
csütörtök
14.00
Világszép nádszálkisasszony
Békéscsaba, Árpád sor 2/6.
25.
kedd
10.00
Világszép nádszálkisasszony
Békéscsaba, Árpád sor 2/6.
Családi nap a Napsugár Bábszínházzal
2010. május 4.
Remek programokat gyűjtött egy csokorba az egész család számára a Békés Megyei Napsugár Bábszínház május 15-ére, a családok világnapjára. Mesés játékok, vidám feladatok, rengeteg kacagás és zene várja a kicsiket és nagyokat egyaránt a Luther utcai Evangélikus udvarban felállított Porondszínház előtt. A gyerekek és szüleik több program közül válogathatnak kedvükre: kiderül, hogy a sárkányok csak a mesékben gonoszak, s igazából remek játszópajtások, és hogy hogyan is forgatják a botot a Csínom Palkó elszánt kurucvitézei.
Télűző tavaszvárás Csikorgóval, fagy-királyfiakkal és tavasztündérekkel
2010. február 16.
Ismerős és kellemes hangulatban telt el február 13-a a Békés Megyei Napsugár Bábszínházban. A gyerekek és szüleik most Csikorgóval, a fagykirállyal ismerkedhettek meg.
A teremben már javában szaladgáltak a gyerekek,mikor megérkeztem. A bábszínészek kis csomagocskákat, úgy mond „zsákbamacskákat” osztogattak a megérkezőknek, és lelkükre kötötték, hogy ki ne bontsák,amíg nem lesz vége a mesének. Persze ahogy elhaladtak a helyük felé a szülőkkel az apróságok, rögtön feltették a kérdést „Anyu, mi van benne?”
Sok szeretettel várjuk újra a kikapcsolódni vágyó gyerekeket és felnőtteket február 13-án,
15 órától „télűző” játszóházunkra.
A Békés Megyei Napsugár Bábszínház ismét az Árpád sor 2/6. alá várja a kedves közönséget, ahol ismét megmutathatják kicsik és nagyok kézügyességüket és színészi tehetségüket. Most a megszokottól eltérően nem maszkok készítésével töltjük el az időt, hanem egy újabb mesét dolgozunk fel, melynek címe: Csikorgó, a fagykirály Kányádi Sándor tollából.
A program a mese ismertetésével kezdődik, majd a gyerekek elkészítik a helyszíneket és a kellékeket, természetesen a szülők segítségével. A végén a társulattal együtt előadjuk az elkészült darabot.
És mitől lesz ez télűző? Mindenki megtudhatja, aki részt vesz a szombat délutáni játékban.