Napsugár Bábszínház

A szép idő ellenére, vagy pontosan azért, mintegy 100 érdeklődőt számoltam meg szombaton délután a Jókai Színház Vigadó termében. Az asztalok mellett ülve gyerekek, anyukák és apukák, nagyszülők vagdosták az állatmaszkokat, festették a lufira kasírozott fejeket. Nagyon jó volt a hangulat és öröm számunkra, hogy a gyerekek megint tanulhattak valami újat, ezen a délutánon a kasírozás technikáját, amivel nagyon sok mindent el lehet készíteni, többek között maszkokat, bábfejeket, de még bútort is készítettek a 1920-as években ezzel a technikával.

A kasírozás (ragasztás) az egyik legrégibb és legősibb technológia, amit már a történelem előtti időkben is használtak az emberek. A kasírozás a legelső oldhatatlan kötési mód, amit az emberek ismertek.

A kasírozás alkalmazásával maszkokat, bábokat készítettek, használati tárgyakat vontak be (papírmasé), anyagokat illesztettek egymáshoz. A kínaiak a kasírozás segítségével a rizspapírra írt fontos adatokat védték meg az utókor számára, úgy hogy könyvformába kötötték a lapokat. Ők voltak az első könyvkötő mesterek, ők voltak az elsők, akik a kasírozás technikáját alkalmazták és megörökítették a jövő nemzedékének. A kasírozás német közvetítéssel a francia cacher szóból származik, s eredetileg azt jelenti: elrejteni, eltakarni. A szó eredeti jelentését alapul véve, a kasírozás technikáját először Odüsszeusz alkalmazta. Görög harcosokat kasírozott a faló gyomrába, a gyermeteg trójaiak balvégzetére. Színházi kellékek készítésekor a tárgyat formázó kartont rejtették el a kasírozás segítségével, rákent festékkel, színes papírokkal, hogy a tárgy megfelelő világításban, s kellő távolságból valószerűnek tűnjék. Még ma is az egyik legelterjedtebb kötési mód a kasírozás (ragasztás), az egyik leggyakrabban használt kötőanyag a ragasztó.