Kezdőlap arrow Kezdőlap
Mirr Murr és barátai Nyomtatás
2010. december 6.
 
Egy egész generáció nőtt fel Foky Ottó szeretetteljes és kifogyhatatlan humorral készült mesefilmjein, a 83 éves animációs filmes életmű-kiállítása szombat délután az Ibsen Házba érkezett.
 
Zsúfolásig megtelt az Ibsen Ház kiállító terme szombaton kora este a Mirr Murr és barátai című vándorkiállítás megnyitóján. Az egybegyűlteket Lenkefi Zoltán a bábszínház igazgatója köszöntötte, a tárlatot Kónya István a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg.
 
 
"A lányaimmal ismét végignézve a sorozatokat  felnőtt fejjel is élvezem azokat, mert időtállóak. - hangsúlyozta az alelnök. Fantasztikus munka van mögöttük, egy-egy történet igazi tanítómese. Jellemet formál, közösségre nevel. Sajnos manapság kevés értékteremtő, okosan szórakoztató produkció készül a gyerekeknek, ezért is öröm most újra látni a kedves emlékeket felidéző mesefigurákat."
 
A kiállított bábfigurák a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekre jellemző használati tárgyakkal együtt jelennek meg: látható a Tévémaci televíziója, Mirr Murr gramofonja, a telefon, ami lenyűgözte a Legkisebb Ugrifülest és a fényképezőgép, amivel Tüskéshátú kattintgatott. Továbbá a kiállítás anyagához tartoznak tablók, melyeken tervek, vázlatok, rajzok láthatóak. A fiatalabb látogatók is megismerkedhetnek a hősökkel, mert a népszerű mesefilmek végtelenített adásban futnak majd.
 
Azt hiszem, mindenki számára nagy öröm lesz újra látni a híres figurákat. Bár azok a gyerekek, akik akkor körülvették Foky Ottó bácsit, már felnőttek, de bizonyára szívesen nosztalgiáznak, és talán elhozzák a gyerekeiket, az unokáikat is, hogy elmeséljék a saját ifjúságuk televíziós élményeit. - fogalmazott Lenkefi Zoltán bábszínházigazgató.
 
A Békés Megyei Közgyűlés alelnöke ehelyütt köszönte meg a Napsugár Bábszínház társulatának, hogy a hét elején első hívásra mentek a vörösiszap sújtotta Devecserbe és  előadták a helyi kisiskolásoknak a Csodatévő Szent Miklós legendás történetét, kicsit feledtetve az elmúlt hetek szomorú történéseit a gyerekekkel.
 
A Békés Megyei Napsugár Bábszínház sok szeretettel vár mindenkit, aki kíváncsi a felejthetetlen, kedves bábfigurákra, a Mirr-Murr és barátai című tárlat január 4-ig ingyenesen látogatható.
 
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, Sz. Kovács Viktória