Kezdőlap arrow Híreink arrow Mesevilág-sorozatban Zsiga föstő fest
Mesevilág-sorozatban Zsiga föstő fest Nyomtatás
2011. március 7.
 Lázár Ervin meséket állított bábszínpadra a kecskeméti Tintaló Társulás, melyekkel a Békés megyei gyerekek a Mesevilág-sorozat következő előadásában találkozhatnak március 19-én, 15.00 órától az Ibsen Stúdiószínházban.

 Lázár Ervin a szerzője a Tintaló Társulás Zsiga föstő fest című előadásának, amely a világ legfontosabb dolgairól mesél - színekről, virágokról, madarakról - a legkisebbek nyelvén. A Zsiga föstő fest című mesedarab egy igen jól sikerült átmenet: félúton van az otthoni és óvodai mesélés valamint az első színházi élmény között, s mint ilyen, fontos eleme lehet a kisgyerekek színházba szoktatásának. Ebből az előadásból a többi között megtudható, hogy milyen élete van Zsiga föstőnek egy hófehér világban, továbbá látható két szín, a Kék meg a Sárga civakodása. Megismerhetünk még egy fura figurát is: a zöld Lificet és a meséből az is kiderül, hogy hét különböző kék virág közül melyikük hasonlít leginkább Varga Julcsa szeme színére. Végezetül pedig a Feketerigóról mesél a Tintaló Társulás, aki azt hiszi: ő a legrútabb madár a ligetben.

A kedves produkcióban Lázár Ervin mesekönyvének lapjai papírszínházzá változnak, amelyben avatott kéz mozdulataira kelnek életre a figurák. A Kossuth-díjas meseíró bizonyosan mosolyog a kis nézőkkel együtt…

Jegyek az előadás előtt 1 órával válthatók. Bővebb információ és jegyrendelés hétköznap 8 és 16 óra között a következő telefonszámon lehetséges: 06-20/ 293 5626

Szeretettel vár a Napsugár Bábszínház! Hozd Magaddal a Nagyit is!