Kezdőlap
Egy hóbortos macska, és melegszívű gazdája Nyomtatás
2010. január 19.

Január 16.-án fantasztikus sikerű mesedarabbal, a Pettson és Findusz-szal kezdte el az idei évet a Békés Megyei Napsugár Bábszínház.

Akik ott voltak az előadáson tapasztalhatták, hogy milyen sokan jöttek el megnézni a tévéből már ismert mesét, amit most bábokkal előadva is megnézhettek. Akik nem tudtak eljönni, azoknak a gyerekeknek és szülőknek csak ajánlani tudom, hogy tekintsék meg, mert a nézőtér, vagyis a Vigadó csordultig tele volt, már állóhelyet sem lehetett találni 3 óra után pár perccel, az előadás kezdetekor.
 
A bábelőadás fantasztikusra sikeredett, a gyerekek nevetésétől volt hangos a terem, és ahogy a kicsiktől előre várhattuk be-be kiabálásokkal tarkították az amúgy is nagyszerű előadást. A bábosok ismét kitettek magukért, és szerintem ezek után mindig is emlékezni fogunk a kissé morgós, ámde annál nagyobb szívű Pettsonra – akit Czipott Gábor személyesített meg - és hóbortos macskájára Finduszra – aki Szőts Orsi hangján szólhatott a gyermekekhez, valamit a muklákra – kiket Balázs Csongor varázsolt színpadra.
 
A mesés Pettson és Findusz bábelőadást egész januárban megnézhetik a gyermekek és felnőttek, kiket sok szeretettel vár a Napsugár Bábszínház.
 

Murzsicz Tímea

 

 

Plakátunk