Napsugár Bábszínház

Benedek Elek

2009. szeptember 29.

A Békés Megyei Napsugár Bábszínház rendkívül fontosnak tartja a múlt ápolását. Nekünk, akik a mesék világával foglalkozunk nagyon fontos szereplő az író. Az egyik ilyen kedvencünk Benedek Elek szeptember 30-án ünnepelné százötvenedik születésnapját. Mindannyian ismerjük, és szeretjük a nagy író fantasztikus világát. A közeljövőben bemutatásra kerülő Világszép nádszálkisasszony című előadásunk is Benedek Elek tollából való. Ám nem olyan rég Soós Emőke a jelenleg Gyes-en lévő színésznőnk hívta fel a figyelmünket a következő székely népmondára, amelyet ma a nagy írónk születésnapjának tiszteletére megosztunk a kedves olvasókkal. Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy ez a pár sor a mai napig is érvényes gondolatokat tartalmaz.   Benedek Elek A VÁRÉPÍTŐ MEG A FORRÁSFAKASZTÓ TÜNDÉR (Székely népmonda)   Sok ezer esztendővel ezelőtt két tündér lakott a Tartod nevű hegyen. Ez a két tündér örökösen versengett egymással, s különben azon versengettek, hogy melyik a szebb a kettő közül. Hát bizony nehéz lett volna ezt eldönteni, mert mind a kettő egyformán szép volt. Azt mondta egyszer az egyik tündér: - Ha már nem tudunk megegyezni abban, hogy melyik szebb kettőnk közül, próbáljuk meg, melyik végez szebb munkát. Az legyen aztán a szebb is. Nosza az egyik tündér gyönyörű szép várat épített a Tartod hegy tetejére. Kőből meg vasból építette, de sem a kő, sem a vas nem látszott, úgy elborította arannyal, ezüsttel, gyémánttal. Csak ablak kilencszáz volt rajta, s szüntelenül forgott a sarkán. A másik tündér nem épített várat, hanem forrást fakasztott a hegy tövében, mégpedig mindenféle betegséget  gyógyító forrást. Amikor éppen mind  a kettő  kész volt a maga munkájával, akkor ért oda egy öreg  ember, s bezzeg  mindjárt közrefogták, hogy mondjon ítéletet: szebb munkát melyik végzett. - Ugye, az én váram a szebbik? - sürgette a várépítő tündér. A vándor azonban nem is válaszolt, mert majd elepedt a szomjúságtól. Lehajolt a forráshoz, ivott belőle, s ím, egyszerre eltűnt a szomjúsága, vége volt a fáradtságának, úgy felüdült, hogy egészen fiatalnak érezte magát. - Hát bizony - mondta a vándor -, ez a forrás a szebbik, mert ez a hasznosabb. Hej, szörnyű haragra lobbant a tündér! Egyszeriben kiszedte a vár alapköveit, s abban a  pillanatban összeomlott a vár, híre, pora sem maradt, ám  megmaradt a forrás a hegy tövében, s a szomjas emberek ma is áldva-áldják azt a tündért, aki a  forrást fakasztá.