Kezdőlap arrow Híreink arrow Bábszínház, belépés csak felnőtteknek
Bábszínház, belépés csak felnőtteknek Nyomtatás
2008. november 26.

A Békés Megyei Napsugár Bábszínház ezúttal egy kifejezetten felnőtteknek szóló darabot tűzött a műsorára. Az Androgün című előadás bemutatóját november 30-án 20 órától láthatja először a közönség a békéscsabai Jókai színházban.

Lenkefi Zoltán, a bábszínház igazgatója elmondta, nem idegen tőlük, hogy időnként a felnőttekhez is szóljanak. Ezzel elsősorban az a céljuk, hogy munkájukat, közösségüket a szülők is megismerjék. A stáb szerint az édesanyák és édesapák így feltehetően még nagyobb bizalommal és kötődéssel keresik fel gyermekeikkel együtt is a bábszínházat.

 

A mostani, interaktív darab egy fény-árnyék játék, ami a legegyetemesebb témáról, a nő és a férfi kapcsolatáról, annak lehetetlenségéről szól. Alapul Arisztophanész meséje szolgált az Androgünökről, akiknek szétválasztásával megszületett a két különböző nemű egyed, az örökké egymást kereső férfi és nő.

(Fotó: Imre György)

(Fotó: Imre György)

A közönség több stáción keresztül, aktív tevékenységre késztetve (de nem kötelezően persze) jut el az előadásig. A Fringe-nagydíjjal elismert darab — melyet Kuthy Ágnes berlini bábrendező mozgat — a vizuális hatásokat igyekszik a verbalitással ötvözni.

Ez a színház a pillanatnak szól, mondta, melynek díszletét előadásról előadásra újra kell teremteni. A számos meglepetést ígérő, a nagyérdemű véleményére is építő bemutató után már csak januártól látható ismét a darab.
 
M. M.
 
Forrás: beol.hu (eredeti cikk)