Napsugár Bábszínház

Babits Mihály: Mozgófénykép

2009. november 17.

Bábszínházunk társulata gondolt egy merészet, és ha már úgyis adott a múlt héten elkészült stúdiótermünk, akkor miért ne fogadhatnánk benne hetedikes, nyolcadikos gyerekeket.   Babits Mihály fent említett versét 1909-ben jelentette meg "A Nyugat" első számában, amelynek maga a költő volt a főszerkesztője. Érdekes véletlen egybeesés, hogy most jutott eszünkbe, 2009-ben, ezt a verset színpadra állítani… Úgy gondoljuk, hogy egy vers, vagy irodalmi mű talán jobban érthetővé válik majd a 13-14 éves korosztálynak, ha egy színházi élmény kötődik hozzá.   Ezt az előadást beavató színházként mutatjuk be november 19-én, ahol a gyerekek egyszer végignézhetik elölről az előadást, majd ismét eljátsszuk, de ekkor már a közönséget is a kulisszák mögé hívjuk, hogy megnézhessék hogyan is dolgozunk. Természetesen nagy szerencsénk van, hiszen együtt tudtunk működni a Békés Megyei Jókai Színház Programirodájával, akik ebben az időszakban a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeumba várják ezeket a gyerekeket az "Ilyen tavasz csak egy volt életemben" című kiállításra. Amíg a száz gyerek egyik fele a tárlatot tekinti meg, addig a másik fele beavató-színházi előadást láthat, majd cserélnek.     BABITS MIHÁLY: MOZGÓFÉNYKÉP (Máskép: Amerikai Leányszöktetés - szenzációs szerelmi tragédia mozgófényképben előadva) A gép sugarát kereken veti, képköre fénylik a sik lepedőn mindjárt, szivem, uj szinek és alakok lovagolnak a fénylegyezőn olcsó s remek élvezet összecsodálni e gyors jelenéseket itt: első a Szerelmi Tragédia, melyet a lámpa a falra vetit.   Ni - Amerikában e nagypalotának a dús ura - milliomos rendel, levelez, sürög, üzleteit köti, telefonoz. Titkára előtte. Beszélni akar vele. Várja. Magára marad. Beszél neki. Karja mozog hevesen s ura szörnyű haragra gyulad. Éjfélkor a hószinű lányszoba villanymécsese zöld. Jön a lány bálból, kimerülten - a báli ruhában is oly ideges, halavány. Vetkőzik az édes. Az éjjeli gyolcs fedi már. A komorna kimén. Megkoccan az ablaka. Nyitja. Vetekszik a holddal a zöld szobafény. Titkáruk az. "Édesem!" - Újul a kép. Palotájuk elébe mutat. Fellegkaparójuk előtt ki az éjbe mutatja a hosszu utat. Fellegkaparón kötelekből létra. Az emelet ablaka nyil. Surrannak alá. Hamar: - Elbuj a hold köre. Rebben az ótomobil. És a tűnik a gépkocsi. Mind kicsinyebb-kicsinyebb. De a palota ébred. Vádat sug a létra. Mi volt az? Utánok! A gép! Tova! - S mozdul a képlet. Nyargalnak az útközi fák növekedve szemünkbe: a kocsi sötét pont nyargalnak az út jegenyéi. Kigyózik az út tova. Két kocsi két pont. És fordul a kép. Jön a halmon a két szertővel a gép lefelé. Vakít ide: hallani szinte, amint robog a kanyarúlat elé. Nőnek az arcok. A hölgy a lovagra simúl. De az ég henye fellege gyűl. S tűnik kanyarodva a gép. Jön a második. Ebben a dúlt öreg ül. S elpattan a kép valamint hab a síma vizen. Jön az új. Csupa álom. Villannak az ég csodanyilai. Zuppan a zápor a messze határon. Ó nézd gyönyörű! gyönyörű ez a fény- és árnycsere kékbe pirosból! S hogy gördül a két robogó! Hogyan is, hogyan is lehet ez papirosból! S hogy gördül a két robogó; hegyeken tova, árkokon át! Pornimbusz után pocsolyás utakon ver a kereke sárkoronát. Tágúlnak a messze prerik. Zug a zápor, a sik tavakon kopogó: S sebesebben mint hir a dróton, a bús útakon tova gördül a két robogó. S dacolva vonattal a sineken át kerekük suhan. Alszik a város. Surrannak elénk magas ércemeletjei. Csöndje halálos. S már az öregnek a kocsija csusszan a - csusszan a jólkövezett uton át: Követi, keresi, hőn lesi, nem leli - nem leli lány nyomát. Zöldbeszegett hegy alatt tovanyúl sima tó vize mint a lepény Most oda - lám oda jönnek a - szöknek a - törnek a lány s a legény. A kocsi mint csodaparipa ront oda, jaj neki - jaj bele vad kerekén loccsan a - csobban a tó vize: jobb biz e tört szeretőknek a tó fenekén. Még egy rémszerű kép (az apáról) a vásznon jő: az utolsó: vágtat a vad kocsi, mint robogó sir, fürge koporsó. Igy a halálkocsi Ámerikát szeli, szeldeli, szegdeli, jár: drága szekér kerekén, sima tó fenekén csupa kéj a halál. Ah! Ámerikába! csak ott tul a tengeren, ott van az élet! Ah! Ámerikába miért nem utazhatom én soha véled ott van az élet, a pénz, az öröm, s a kaland tere, küzdeni tér: tengve a drága kenyéren unalmasan itt nyavalyogni mit ér?