|
2008. november 19. |
|
November 13 és 17 között rendezte
meg a kecskeméti Ciróka Bábszínház a magyarországi bábszínházak
találkozóját, immár kilencedik alkalommal.
Nagy izgalommal néztünk a találkozó
elé, hiszen nem volt még alkalmunk megmutatni magunkat olyan
fórumon, ahol a szakma összes neves képviselője jelen volt, és
véleményt alkotott. Első bemutatkozásunk azonban úgy gondolom
sikeres volt. Az Ármányos puncspancs című előadásunkat
láthatták a szakma képviselői, és a meghívott gyerekek 14-én
pénteken este hat órától. Már délben megkezdődött a beépítés,
és hosszas előkészületek után beengedhettük a közönséget.
Azt hiszem, mondhatom, hogy mindannyian izgultunk, amikor a függöny
felgördült, hiszen nem kevesebbről volt szó, mint arról, hogyan
mutatkozik be a szakmának az alig öt éve alakult Napsugár
Bábszínház.
Az előadást követő vastaps azonban
mindannyiunkat megnyugtatott. Sikerünk volt, a közönség sokszor
visszatapsolta színészeinket! Ám ez még nem minden, mert a
fesztiválnak nagyon komoly szakmai zsűrije is volt, akik az
előadást követő napon komoly, helyenként kemény kritikával
illetik a megjelent csapatokat. Ránk is ez várt másnap. A
kiértékelésen ülve azonban szintén megnyugtató szavakat
hallhattunk Lengyel Páltól, Boráros Szilárdtól, Bagossy
Lászlótól, akik építő kritika mellett megelégedésüket
fejezték ki. Úgy gondolom előkelő helyet vívtunk ki magunknak a
magyarországi bábos palettán, persze ez nem ad okot a lazításra,
máris készülünk a következő előadásra.
Lenkefi Zoltán
Igazgató
|