Hétvégi játszóház
2008. szeptember 22.

Bábszínházunk havi rendszerességgel tart hétvégi játszóházakat, amelyekre egyre többen és többen jönnek, nagy örömünkre! Természetesen megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél élvezetesebb legyen az a másfél, két óra, amit a gyerekek velünk töltenek.

A legutóbb szombaton, 2008. szeptember 19-én tartottunk játékos foglalkozást. Általában az ilyen játszóházakban a gyerekek csak kézműves foglalkozással töltik el az időt, mi megpróbálunk mindig egy kis „színházat” is vinni ebbe a nem túl hosszú játékba.

Most az ősz, és az azzal kapcsolatos tevékenységek, az őszi termények, a szüret volt a témánk.

A gyerekek, és a felnőttek termésekből fűzhettek különböző karkötőket, és láncokat, valamint egy másik asztalon kis mécseseket. Mindezt egy almafa körül, amelyet mi magunk díszítettünk fel almával, és egy-egy találós kérdés megfejtése után mindenki részt vehetett a szüretben.

A végén a kopasz fát a mécsesek fényében nézhettük meg, és együtt énekeltük el az „ég a gyertya” kezdetű dalocskát.

Bár az esős idő szomorkásan indította a délutánt, a játék végére mindenki sok élménnyel tért haza.

 

Remélem eljöttök máskor is!