MŰSORVÁLTOZÁS!
Kedves bérletes közönségünk!
Kedves nézőink!
 
 "Jaj de jó itt, mindenütt!" című előadásunk egyik szereplőjét baleset érte, így bérletes előadásaink október 10-től elmaradnak. Ezeket az előadásokat 2012 február második felétől fogjuk játszani, az időpontokat a későbbiekben egyeztetjük minden kedves bérletesünkkel.
 
Megértésüket köszönjük!
Lenkefi Zoltán
igazgató
 
 
A belépődíj ára előadásonként egységesen 800 Ft
Információ és jegyrendelés hétköznap 8 és 16 óra között a következő telefonszámon:
06-20-293 5626
Pénztárnyitás egy órával az előadás előtt.
A megrendelt jegyeket kérjük legkésőbb negyed órával az előadás kezdete előtt vegyék át!
Az át nem vett jegyeket értékesítjük.
 
 
Foky Ottó kiállítása Budapesten
2009. december 7.
 
Szombaton este nyílt meg Foky Ottó kiállítása Budapesten az Aranytíz Művelődési Házban. A kiállítást azért tartom nagyon fontosnak, mert úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára sokat jelent Mirr-Murr Kandúr, vagy a Legkisebb Ugrifüles. Gyerekkorunk nagy meséinek alkotója, tervezője és rendezője egy összefoglaló kiállításon mutatta be bábjait, látványterveit, amit mindannyian nagy szeretettel fogadtunk. Fontos még a Napsugár Bábszínháznak azért is, mert jövőre 2010 decemberében vendégül szeretnénk látni a kiállítást a most készülő Ibsen palotában. A szervezők biztosítottak bennünket arról, hogy Békés megyébe is eljut majd a kiállítás, lehetővé teszik számunkra a nagyszerű bábok és alkotójuk bemutatását.
Tovább...
 
December havi programunk
2009. december 1.

1.
kedd
10.00
11.30
Világszép Nádszálkisasszony
Világszép Nádszálkisasszony
Békéscsaba
Békéscsaba
2.
szerda
10.00
11.30
Világszép Nádszálkisasszony
Világszép Nádszálkisasszony
Békéscsaba
Békéscsaba
3.
csütörtök
10.00
11.30
Világszép Nádszálkisasszony
Világszép Nádszálkisasszony
Békéscsaba
Békéscsaba
4.
péntek
10.00
11.30
Világszép Nádszálkisasszony
Világszép Nádszálkisasszony
Békéscsaba
Békéscsaba
 
Tovább...
 
Pettson és Findus a Bábszínházban
2009. november 24.

Megkezdtük a Pettson és Findus című új előadásunk próbáit. Megérkezett Veres András rendező is, akivel már dolgozott együtt társulatunk "A haza, avagy a madárnak két szárnya van" című előadásban, két évvel ezelőtt.

A próbafolyamat kezdetén jelzés-díszletben próbálnak a színészek, a napokban ezt készítettük el, hiszen amíg a végleges tér el nem készül,  addig is jeleznünk kell, hogy a szereplők érezzék a körülöttük lévő teret.

Tovább...
 
Felső-tagozatos diákok a Békés Megyei Napsugár Bábszínház stúdiótermében
2009. november 23.

Különleges napra ébredtünk november 19-én. Különleges, mert olyan előadás bemutatójára készültünk, amit kifejezetten 13-14 éves gyerekeknek állítottunk színpadra - Babits Mihály: Mozgófénykép című versét. Célunk, hogy az irodalomórán tanult vers megértését segítsük, képekben láttassuk és egy maradandó élménnyel felejthetetlenné tegyük azt.

 
Tovább...
 
Babits Mihály: Mozgófénykép
2009. november 17.

Bábszínházunk társulata gondolt egy merészet, és ha már úgyis adott a múlt héten elkészült stúdiótermünk, akkor miért ne fogadhatnánk benne hetedikes, nyolcadikos gyerekeket.
 
Babits Mihály fent említett versét 1909-ben jelentette meg "A Nyugat" első számában, amelynek maga a költő volt a főszerkesztője. Érdekes véletlen egybeesés, hogy most jutott eszünkbe, 2009-ben, ezt a verset színpadra állítani… Úgy gondoljuk, hogy egy vers, vagy irodalmi mű talán jobban érthetővé válik majd a 13-14 éves korosztálynak, ha egy színházi élmény kötődik hozzá.
 
Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 61 - 70 / 125