Kapunyitogató rendezvénysorozat
2009. szeptember 14.

A Békés Megyei Kultúrális Iroda szervezésében kerül megrendezésre a Kapunyitogató rendezvénysorozat, amelynek keretein belül a Békés megyei Napsugár Bábszínház a megye egyes településein egy-egy kiállítással várja a gyermekeket és felnőtteket. A bábkiállítás bábjai Lenkefi Konrád munkái. Az 1995-ben elhunyt bábművész  munkái most Kőrösújfalun tekinthetőek meg a község könyvtárában 2009. szeptember 18-ig.
 
 
Rögtönzött hangstúdió
2009. szeptember 15.
 

A Napsugár Bábszínház próbaterme pár órára rögtönzött stúdióvá vált, amikor csütörtökön este megérkeztek a zenészek. Ugyan is a Világszép nádszálkisasszony című előadásunkhoz egy öttagú zenekar játssza majd fel a hanganyagot, amelyet az előadásunkhoz használunk. A rögtönzött stúdióra azért volt szükség, mert a zene kifejezetten a mozgásokat, cselekményt kíséri, így díszletestül, bábostul elég nehéz lenne bevonulni egy aprócska süketszobába, tehát a süketszoba jött most hozzánk.


 
Segítő kezek
2009. szeptember 14.

A Békés Megyei Jókai Színház mellett működő Színi tanoda  design szakos elsősei elkezdték a tanévet, és máris gyakorlattal. Nagy örömmel fogadtam az elsős Design szakos hallgatókat az elmúlt héten, nekünk mindíg öröm, hogyha egy aprócska társulat segítő kezekre talál. Így volt ez most is, hiszen a gyerekek azonnal ecsetet fogtak, és nekikezdtek a megállítótábláink felújításának, erre azért volt szükség, mert az előző évadban valaki sajnálatos módon felborította azt, a Csaba Center előtt, úgy, hogy az darabokra törött. A rekonstrukció után azonban szebb lesz mint új  korában, hála a design-os tanulóknak.

 
UNIMA-diplomával zárult a XV. Nemzetközi Bábfesztivál
2009. szeptember 5.

XV. Nemzetközi Bábfesztiválon kivételesen nem egy produkció kapta az UNIMA-diplomát; a zsűri egyöntetű véleménye alapján idén ezt maga a fesztivál érdemelte ki. A közönség díjat pedig a Napsugár Bábszínház vihette haza.
Tovább...
 
Bemutatók bábszínházunkban
2009. szeptember 3.

Világszép Nádszálkisasszony

bemutató 2009. október 10-én, 15.00 órakor

Volt egy király. Annak két fia. Az idősebb megnősült, a kicsi még nem. Apja biztatja, keressen magához való feleséget. Ő a világ legszebb lányát szeretné párjául, aki “elvagyon az rejtve egy nádszálban”. Hősünk keresésére indul, végigjárja a népmese törvényszerűen “előírt” állomásait, hogy aztán lélekben megtisztulva rátaláljon élete párjára.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>

Eredmények 21 - 30 / 75

 

Plakátunk

 
 
 
 


cheap generic viagra online buy canada cialis buy viagra canada buy cialis generic buy cheap cialis buy generic cialis uk buy viagra meds online buy generic cialis online acomplia diet pills buy cheap viagra in uk buy cialis online uk approved cialis fda buy cialis doctor online buy acomplia online acomplia without prescription buy propecia uk buy propecia 1mg buy viagra in bangkok buy viagra in canada buy cialis soft buy levitra vardenafil brand acomplia zimulti buy cheap viagra online u buy cialis by check buy viagra australian buy generic viagra buy discount viagra online buy cheap viagra soft buy viagra by pill buy canada viagra buy cheap viagra buy cheap levitra 40 grams of cialis buy cialis on line buy cialis paypal buy cialis cialas buy cialis online apcalis levitra viagra buy viagra in amsterdam buy cheap viagra online buy cheap viagra online uk buy viagra online buy cheap acomplia buy cialis cheap buy cialis tadalafil buy viagra cheap buy levitra online acomplia cheap no prescription brand viagra without prescription buy viagra online 35008 buy viagra australia buy viagra in uk buy generic cialis buy sublingual viagra online buy cialis delived next day buy cialis online now buy taladafil viagra alternate herbal viagra buy generic levitra buy viagra on line buy cialis soft online buy viagra from canada buy viagra now 20 mg cialis brand name viagra buy cialis without prescription buy online viagra acomplia on line purchase buy viagra online 35008 buy buy propecia online acomplia no prescription buy viagra in england buy viagra in london england buy cialis delived fed ex buy australian viagra acomplia rimonabant zimulti buy viagra in el paso texas buy cialis in the uk