MŰSORVÁLTOZÁS!
Kedves bérletes közönségünk!
Kedves nézőink!
 
 "Jaj de jó itt, mindenütt!" című előadásunk egyik szereplőjét baleset érte, így bérletes előadásaink október 10-től elmaradnak. Ezeket az előadásokat 2012 február második felétől fogjuk játszani, az időpontokat a későbbiekben egyeztetjük minden kedves bérletesünkkel.
 
Megértésüket köszönjük!
Lenkefi Zoltán
igazgató
 
 
A belépődíj ára előadásonként egységesen 800 Ft
Információ és jegyrendelés hétköznap 8 és 16 óra között a következő telefonszámon:
06-20-293 5626
Pénztárnyitás egy órával az előadás előtt.
A megrendelt jegyeket kérjük legkésőbb negyed órával az előadás kezdete előtt vegyék át!
Az át nem vett jegyeket értékesítjük.
 
 
Vuk, Szaffi és a többiek
2012. február 1.
Nemcsak a Vuk méltó folytatása nem készülhet el soha (a rendező A kis csavargó című filmterve egy fehér kisrókáról szólt volna), de olyan kedves barátaink megalkotóját veszítettük el, mint a már említett Vuk, Szaffi, Lúdas Matyi, A nagy ho-ho-ho-horgász, Pom-pom, Gusztáv, Az erdő kapitánya, Vacak (A hetedik testvér) vagy A három nyúl.

A jó hír, hogy újra találkozhatunk a több generáció és korosztály meseélményét jelentő rajzolt hősökkel, s egyúttal Dargay Attilára is megfelelő módon emlékezhetünk.

2012. február 2-án délután 5 órakor a sokak által jól ismert rajzfilmfigurákból nyílik kiállítás, melyet Kiss Tibor, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere és Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója nyitja meg.
A kiállítás része annak a sorozatnak, melyet tavaly Foky Ottó bábtervező művész munkáiból nyílt tárlattal indítottunk. Már akkor tapasztaltuk, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt kíváncsian, lelkesen, sőt - nosztalgiával telve fedezték fel a részletekben rejlő szépségeket. Szándékunk, hogy minden érdeklődővel megismertessük azokat a magyar alkotókat, akik inspirálnak,  játékosan tanítanak, szakmai alázatukkal példát teremtenek számunkra.
Dargay Attila rajzai, tervei megtekinthetők február 28-ig a Békéscsabai Jókai Színház Vigadó Galériájában.
 
 
"Kinyitom az ajtót, beviszem a zsákot..."
2012. január 27.

Mi történik a bábszínházban, hogy ekkora gyerekzsivaj van az épületben? - kérdezik sokan, akik az előadás ideje alatt az Ibsen Házban megfordulnak. Mi büszkén és boldogan felelünk: - Hát, itt van Vitéz László!

Nem, ezúttal  nem Kemény Henrik  játszik, Ő  már  az angyalkákat köszönti: Szervusztok, Pajtikák!

A Napsugár Bábszínház  közönségét ezúttal  Pályi János játéka örvendezteti meg.

Emlékszem,hogy néhány évvel ezelőtt Györgyfalván, egy bábos táborban Kovács Ildikó napokkal  a János előadása előtt felkészített minket: „Olyan ember ő, aki még  igazi bábjátékos! Örömmel, humorral és jó ízléssel játszik.  És ahogy rögtönöz…hmhm…úgy nézzéték, hogy sokat tanulhattok  tőle.” És bölcsen mosolygott.

 

A darabot Kovács Ildikó rendezte. Milyen útravalót kaptál tőle?

Szakmai tekintetben ő az anyám. Megerősítette hitemet a bábjátékban. Professziót és önfeledt játékörömöt egyszerre figyelni tanított a bábszínházi munkában. A bábu titok, amihez gyermekien tiszta játékörömmel kell közeledni. A legnagyobb bábrendezők egyike volt.

 

Mesélted, hogy gyerekkorodban a szünidőket nagyszüleidnél töltötted ,ahol egy szekrényben,nagymamád szőrmebundájában álmodoztál. Mennyire táplálkozol a gyerekkori emlékeidből? Játékodra mennyire van ez  hatással?

Alapvetően. Az egyéniség „ízei” a zsigerekből fakadó humor gyökerei, amilyen vagyok az jórészt nagyapám huncut mosolyának, csontlovacskáinak és madárlátta vizes kulacsának köszönhető.

 

Az előadásaidat  jókedv, kacagás  és igazi  bábszínházi hangulat jellemzi. Kérlek, meséld el  ,mit jelent neked a bábjáték és miért tartod fontosnak  Vitéz László figuráját megismertetni a gyerekekkel? A  vásári hagyomány miatt  vagy egyéb oka is van?

A hagyomány megtartó erő és kiindulási pont a saját hang megtalálásához. A magyar bábjátékban Vitéz László ilyen muníció egy bábos számára, még akkor is ha valaki más formákat keres az egyéni hang keresése közben.

 

Már egy hete Békéscsabán gazdagítod játékoddal a  gyermekek lelkét. Milyen élményekkel térsz majd haza?

A Napsugár Bábszínház és a kaposvári BábSzínTér  között, aminek én vagyok a művészeti vezetője, megállapodás jött létre. A Világszép Nádszálkisasszony nagy sikerrel ment nálunk, cserében Vitéz László forgatja sitykáját itt. Jól sikerült ez az együttműködés. Remélem, lesz folytatás! Heni bácsi halála óta először játszottam Vitéz Lászlót ilyen sorozatban. Az ő emléke előtt is szerettem volna tisztelegni. Békéscsabán sok gyermek tapsolt Vitéz Lászlónak, Kemény Henrikre emlékezve.

 

Kemény Henrik nemcsak a Vitéz László történeteit játszotta. Esetleg tervezed,hogy másik darabját is életre kelted?

A vásári bábos hagyomány minden új munkámban benne lesz, még akkor is, ha nem Vitéz László történet lesz.

 

Vitéz László, miután jól elnáspángolta az ördögöket és a halált is legyőzte a palacsintasütőjével, elbúcsúzik a gyerekektől, akik még hosszú ideig az előadás  varázsában élnek. Minden gyerek fejére jut egy kis simogatás, egy jó szó. Egyik szemünk sír, a másik nevet és azt érezzük, szükség van a bábjátékra. És Vitéz Lászlókra különösen.

 
 
Pályi Jánossal Soós Emőke beszélgetett
 

 
 

 

 

 
 
Kellemes ünnepeket!
2011. december 15.
Ezúton kívánunk minden kedves nézőnknek áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt!
Találkozunk 2012. január 16-án, következő bérletes előadásunkon!
 
 
 
A Békés Megyei Napsugár Bábszínház társulata
 
 
Csacsifogat
2011. december 15.

Fergeteges hangulatú bemutatóval búcsúzott 2011-től a Napsugár csapata. 

 

2011. december 9-én mutattuk be Kityi-kotyi kityi kotty, avagy utazás a Csacsifogaton című előadásunkat.

Csortán Zsóka rendezésében kiváló előadás állt össze, amellyel szeretnénk ellátogatni kisiskolásokhoz, óvodásokhoz egyaránt, hiszen olyan versekből, verses mesékből válogattunk, amelyek minden gyerek számára ismerősek: Fut robog a kicsi kocsi..., A  kismalac és a farkasok,  A három nyúl    - de így még senki sem látta. A természetes anyagokból készült bábok és díszlet teszi érdekessé ezt a meseválogatást, amelyet Berta János, és Czumbil Örs vidám, mókás , kifigurázó  előadásmódja még különlegesebbé tesz.

A gyerekek nevetve, bekiabálva élvezték minden percét az ittlétüknek, és számunkra ez a legnagyobb öröm. 

 
 
Utazás a Csacsifogaton
2011. december 7.
 
Bábszínházunk mindig valami újban töri a fejét!
 
Móricz Zsigmond, Zelk Zoltán, Kányádi Sándor, Weöres Sándor versekből, verses mesékből állítottunk színre egy előadásra valót, amelynek címe "Kityikotyi kityikotty, avagy utazás a csacsifogaton". Az összekötő szövegek Szőts Orsi tollából származnak. A bemutatót december 9-én láthatja a közönség délután 5-órakor. Ez az előadásunk egy bérleten kívüli darab, és főleg óvodákban, iskolákban szeretnénk vele megjelenni - akár az osztálytermekben is. A darabot Csortán Zsóka rendezte, aki két fiatalemberrel próbál már hetek óta. Egyikük a már sokak által ismert Berta János (Jimmy), másikuknak azonban ez az első szereplése bábszínházunknál , és ő nem más, mint új színészünk: Czumbil Örs. Az előadás különlegessége az, hogy minden kellék és díszlet természetes anyagokból készült. A próbák nagyon jó hangulatban teltek, ezért mindannyian úgy gondoljuk, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt kedvelni fogják a mi kis csacsifogatunkat.
 
Mindenkit nagy szeretettel vár a társulat 2011. december 9-én 17.00 órakor az Ibsen Házban!
 
 
 
 
 
 
 
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1 - 10 / 125